Ősanyák, ősapák, természeti népek: orang aslik és kecsuák.

Az orang aslik Malajzia esőerdeiben élő bennszülöttek. Eszközhasználatuk, életmódjuk visszavezet minket a 21. századból fajunk kialakulásának idejébe. Az emberiség bölcsője valahol Kelet-Afrikában ringott, a mai modern ember onnan indult hódító útjára. A nagy földrajzi távolság miatt Délkelet-Ázsia esőerdei, majd onnan a szigeteken átkelve Ausztrália és Új-Zéland a legkésőbb benépesített helyek közé tartoznak. Hogy tudjuk nyomon követni a modern ember térhódítást bolygónkon? Többek közt a régészet, az összehasonlító nyelvtudományok és a molekuláris genetika eszköztárának használatával. Az emberi genomra jellemző, hogy az ivaros szaporodás során minden generációban alaposan összekeverednek az apai és anyai eredetű gének. Azonban mivel a spermiumok nem visznek magukkal mitokondriumokat, minden utód csak az anyjától örökli e sejtszervecskéket. Ugyanígy a csak apai vonalon átadódó Y-kromoszómák genetikai állománya csak a mutáció hatására változik, nem keveredhet anyai génekkel az ivarsejtképződés során. Ezen DNS szekvenciák mutációi alapján feltérképezhető, hogy az egyes csoportok mikor szakadtak el egymástól. A ma élő összes nő mitokondriális DNS-e visszavezethető egy valaha élt “mitokondriális Évára”, arra a közös ősre, akitől az összes ma élő nő örökölte a mitokondriális DNS-ét. Ez persze nem jelenti azt, hogy az adott pillanatban csak ez az egy nő létezett, a jóval nagyobb mennyiségű sejtmag DNS vizsgálata alapján nyilvánvaló, hogy az emberi populációk mérete sohasem csökkent több tízezer fő alá. Ez a nőnemű egyed nagyjából 100 ezer–150 ezer éve élhetett Kelet-Afrika szavannáin. Ugyanígy a férfiak Y kromoszómája alapján végzett kutatások szerint is nagyjából 120 ezer –160 ezer éve élhetett a ma élő összes férfi Y kromoszómás “ősapja”. Ez az időpont jó egyezést mutat az anatómiailag modern ember megjelenésével. Tehát mitokondriális ősanyánk és Y kromoszómás ősapánk is Afrika területén élt jóval azelőtt, hogy a modern ember kirajzott Afrikából. Nagyon fontos megjegyeznünk, hogy “Mitokondriális Éva” és “Y-kromoszómás Ádám” nem feltétlenül voltak egymás kortársai. Sőt, ha más géneket vizsgálunk sokkal később élt közös ősre vezethetők vissza a ma élő emberek. A különböző leszármazási vonalak kihalása mindig más időpontra és személyre helyezi át a legközelebbi közös mitokondriális ős személyét. A Taman Negara Nemzeti Parkban a maláj esőserdőben figyelhettem meg rövid időre a hagyományos életmódot folytató orang aslik életét. Persze élelmüket már nem csak vadászattal és gyűjtögetéssel szerzik be, a levelekből épített esővédő kunyhókban rizses zsákokat is láttunk. Az eszközkészítés módszerei, a felhasznált természetes anyagok megmunkálása, a tegezek, fúvócsövek és nyilak készítése azonban olyan időbe repített vissza, amikor még kis létszámú, vadászó, gyűjtögető csoportokban élt az ember a természetben. Sajnos a guatemalai hegyi esőerdők égetéses gazdálkodást folytató kecsua indián földművesei már sokkal nagyobb sebeket ejtettek a közép-amerikai élőhelyeken. Az ő mindennapjaikat három hónapig élhettem, amikor a kvézál (Pharomachrus mocinno) viselkedését tanulmányoztam. A hegyekre felkúszó kávéültetvények miatt a hegyi esőerdők keskeny sávra korlátozódnak a hegycsúcsokon. Mégis, mindkét nép olyan eleganciával és megértéssel mozgott közegében, amit a mai napig csodálok. Viselkedésükben nyoma sem volt a televíziós “túlélő-showk” sztárjainak magamutogató, adrenalin-függő macsó kalandvágyának.